Ság hegy Térsége Turisztikai Egyesület
9500 Celldömölk, Dr. Géfin tér 12

Nagyboldogasszony római katolikus templom

A korábbi templomot valószínűleg a XVII. században alakították ki a középkori Kígyókő vár kápolnájának felhasználásával. Az 1730-as években visszavették az evangélikusoktól, a XVIII. század közepén romos szentélyét felújították, 1777-ben hajóval bővítették, 1830-ban tornyot kapott. A déli oldalon álló gótikus stílusú, kőből faragott keresztelőmedencén ívelt pajzsban az Ostffy család szárnyas madárlábas címere látható. Barokk stílusú Mária mennybemenetele oltárképét 1731-ben Schaller István festette.

Mögötte középkori faragványtöredékek vannak. A szószék hangvetője empire stílusú, a keresztelőmedence vörösrézből készült. A templom különleges látnivalója a római kori feliratos kőtábla, amelyet a szentély északi falában helyeztek el. Később bevakolták, majd villanyszerelési kísérlet kapcsán feltárták (ennek nyoma a felső vízszintes vésésnyom).

A táblát Brigetio (a mai Szőny) felszabadított rabszolga katonái (valószínűleg germánok vagy kelták) állították a római isteneknek. Szinte egyedülálló, mert a régészek még egy ilyen tábláról tudnak, ami Észak-Afrikában található.
 
Ostffyasszonyfa, Kossuth L. u. 48.
Tel.: +36 95 394 174



A további navigáláshoz kérem, használja a menüpontokat.

A Program a NYDOP-2.3.1/A-12/2012-0003 számú projekt
támogatásával valósult meg.