Ság hegy Térsége Turisztikai Egyesület
9500 Celldömölk, Dr. Géfin tér 12

Bögöte

Batthány Ervin emlékmű

Batthyány Ervin gróf 1905-ben reformiskolát alapított bögötei birtokán. A szervezésben munkatársai, majd az iskola tanítói voltak többek között Nadler Herbert, aki később az budapesti állatkert igazgatója lett, Hegedűs Lajos, aki 1913-tól a fogyatékkal élő gyerekek első magyarországi iskoláját vezette és Tarczai Lajos író, politikus, lapszerkesztő. Az iskolát (amelyet „cucilista” iskolának csúfoltak) a folyamatos támadások miatt csak 1907-ig irányította Batthány, a gróf akkor – előbb átmenetileg, majd véglegesen – Angliába költözött. A reformiskola 1916-ban került állami kézbe. Az épületben ma a község Batthyány Ervinről elnevezett művelődési háza működik.

A szobrot 1994-ben Patyi Elemér polgármester és István Lajos orvosprofesszor, a Vas Megyéért Egyesület elnöke avatták fel.

2006-ban a kultúrház falára domborműves emléktábla került. 


A további navigáláshoz kérem, használja a menüpontokat.

A Program a NYDOP-2.3.1/A-12/2012-0003 számú projekt
támogatásával valósult meg.